Főváros: Budapest

Hivatalos nyelv: magyar

Pénznem: forint 

A Magyar Köztársaság nemzeti lobogója  és címere

Himnusz  

Földrajzi fekvés, felszín  

Magyarország Európa középső részén, Közép-Európa déli sávjában, a Keleti-Alpok, a Kárpátok és a Dinári-hegyvidék által körülzárt Kárpát-medence központi részén, szomszédságához képest alacsonyabban fekszik. Területén az óceáni hatás már erősen lecsökken, a szárazföldi (kontinentális) viszont még nem jut egyeduralomra. Az Adriai-tenger ugyanakkor mindössze 200 km-re fekszik Magyarország határától. Emiatt hazánk éghajlatában, természetes növényzetében, a folyók vízjárásában átmeneti vonások érvényesülnek. A medencejelleg a domborzati akadályok hiánya és a központi fekvés miatt a közlekedés számára kedvező, a vízkészlet szempontjából viszont inkább kedvezőtlen (a folyók nagy mennyiségű szennyeződést szállítanak magukkal külföldről).

Magyarország domborzatát az alacsony tengerszint feletti magasság és a gyenge függőleges tagoltság jellemzi. Az ország területének 68%-a 200 m-es tengerszint feletti magasságot el nem érő alföld, 30%-a 200-400 m közötti magasságú dombság, és csak 2%-a tartozik a 400 m-nél magasabb hegységek csoportjába. 600 m fölé pedig mindössze kisebb területfoltok nyúlnak csupán. 

A 93036 km 2 nagyságú Magyar Köztársaság Európa kis területű államai közé tartozik. Területe Európa összterületének kevesebb mint 1%-a. Magyarország a kb. 330000 km 2 területű Kárpát-medencén belül központi helyet foglal el. Az ország nem különálló természetföldrajzi egység, az országhatár sehol sem jelent természetes tájhatárt: hazánk hat nagytája – az Alföld, a Kisalföld, az Alpokalja, a Dunántúli-dombság, a Dunántúli-középhegység és az Északi-középhegység – közül csupán a Dunántúli-középhegység fekszik kizárólag hazánk területén. A többi öt nagytáj az államhatáron túl folytatódik, illetve onnan nyúlik át. A földrajzilag nyitott határok szomszédainktól nem elválasztanak, hanem velük összekapcsolnak. Ez a természetföldrajzi adottság is az egymásrautaltságot sugallja.   

Éghajlat 

Magyarország földrajzi helyzete alapján a jellegzetesen négy évszakú, valódi mérsékelt övbe, azon belül pedig a mérsékelten szárazföldi (kontinentális) területbe tartozik. Mivel Magyarország kis területű, alacsony tengerszint feletti magasságú és gyenge függőleges tagoltságú ország, az egyes tájegységek éghajlatában nincsenek jelentős eltérések. Az óceántól való távolság alapján a kontinentális vonások (jelentősebb napfénytartam, kisebb felhőzöttség, nagyobb hőmérséklet-ingadozás, kevesebb csapadék) nyugatról keletre növekednek. A medencejelleg hatására ugyanezek a vonások a peremi hegységkeret felől a medence alföldi központja felé nőnek. A kicsiny, 520 km-es nyugat-keleti kiterjedésű Magyarországon a medencejelleg hatása sokkal jobban érvényesül. Hazánk legkontinentálisabb térsége tehát nem a legkeletebbi területeken, hanem az Alföld közepe táján, a Középső-Tisza vidékén található.

Hazánk kicsiny (320 km-es) észak-déli kiterjedése miatt a napsugárzás energiamennyiségében nincs jelentős különbség. Sokkal számottevőbb a borultság mértéke, amely hazánkban az Alföld középső részén a legkisebb (kb. 50%), a nyugati határ mentén a legnagyobb (majdnem 70%). E két tényező hatása tükröződik a napsütéses órák számának évi összegében, a napfénytartamban is. A Duna-Tisza közének déli felén az átlagos napfénytartam 2100 óra/év, a nyugati határ mentén viszont csak 1700-1800 óra/év. A napsugárzás évi eloszlása, főként nyári maximuma mind a gabona- és gyümölcstermesztés, mind pedig az idegenforgalom számára igen kedvező. Magyarország évi középhőmérséklete 8-11 °C. A legmagasabb értéket a délkeleti határ mentén mérik. 

 A nyugati szelek övében fekvő Kárpát-medence domborzati viszonyai, a medencejelleg az uralkodó szélirányokat jelentősen módosítják. A Tisza vonalától nyugatra az északnyugati, a Tiszától keletre az északkeleti szelek uralkodnak. A hegységkeret védő hatásának köszönhető az is, hogy a magyarországi átlagos szélsebesség (2-4 m/s) jóval kisebb, mint Európa nyugatibb területein.

Az éghajlati elemek közül a csapadék eloszlásában rajzolódik ki a legnagyobb területi különbség. Magyarország legcsapadékosabb területei a délnyugati határ közelében (több mint 800 mm/év), legszárazabb vidékei pedig a Középső-Tisza mentén (kevesebb mint 500 mm/év) fekszenek. A csapadék időbeli eloszlása egyenlőtlen, de nem kedvezőtlen. A legtöbb csapadék tavasz végén, nyár elején érkezik. Ez a kora nyári csapadékmaximum biztosítja az érésben lévő gabonafélék, a kapásnövények vízszükségletét. Az átlaghoz képest azonban bizonyos években jelentős eltérések, a havi eloszlásban pedig szeszélyes szélsőségek mutatkoznak. Főként a nyári aszály okoz gyakori károkat, terméskiesést. Kedvezőtlen, hogy a hó éppen a mezőgazdaságilag fontos Dél-Alföldön takarja legrövidebb ideig a földeket (30-35 nap/év).